2010. július 8.

2010. július 8.

A reggel szokásosan kezdődött. Kicsit később keltem. Reggeliztem és bekapcsoltam a gépet. Vitti feljött, ami azért volt fura, de jó, mert nem szokott ilyenkor feljönni vagy csak nagyon ritkán. És Livi is feljött, ami még furább volt.
Aztán minden happy volt egészen 18:57-ig. Onnantól rosszabbul lettem. Először a mama jött azzal, hogy nem szeretem/nem eszem meg a gyümölcsöket. Aztán az internet… Még elbúcsúzni sem volt alkalmam. Csak kihúzták a netet. Most itt ülök kint, a teraszon és írom a ’’naplóm,, mert mást nem igazán tudnék csinálni. Azt kívánom, bárcsak történne valami csoda. A gépelésről: gépelek, mert majd néha kapok netet. És aztán megint nem. Arra gondoltam leírom net nélküli napjaimat. Gabonának van netje, talán… Pendrivem van. Most még a gépre feltenni a telómról a képeket sincs kedvem.
A napi csoki/édesség bevitelem egynegyededét sem érte el a mai nap.
Szóval sem olvasni, sem frisselni nem tudok. Viszont tudok naplót írni. Amit megígértem.
Az viszont jó, hogy legépelem, aztán majd felkerül és még új törtneteket is kitalálok nagy unalmamban. És nem azért unatkozok, mert nincs mit tenni, hanem, mert szeretek olvasni. Mániám az olvasás. És most megfosztottak ettől. De Én tehetek róla, ezt tudom, de fáj, hogy Vitti-nek azt mondtam fenn leszek 7-8 (este) között, de még elbúcsúzni sem volt időm. Fáj, hogy Viki (a legjobb barátnőm) haragudni fog rám, mert el sem búcsúztam, és nem szeretném, hogy azt higgye direkt csináltam. Mert nem direkt volt.
A Balatoni-(boldog)nyaralásnak itt a vége. Senki és semmi sem tudna megvigasztalni/felvidítani, csak egy valaki tán kettő.
Most a zenébe fogok temetkezni. Mint régen.
És sajnálom Regina, de nem tudtam átküldeni a javítást. Ha ezek után nem szeretnéd, hogy a bétád legyek megértem.
Éreztem. Reggel ezért nem keltem fel. Álmodtam is róla. Deja vu.
Igen anya ma hat után vacsoráztunk. De én nem. Nekem most nincs étvágyam. Csakis magamnak köszönhetem, hogy nincs netem. De mint minden ez is meg fog oldódni.
EsMe nem csak neked vannak depis napjaid. Most alán elmosolyodtam.
Kibírom n net nélkül, ezt otthon már bebizonyítottam. De most mégis. Minden porcikám jelzett nekem Én mégsem hittem nekik.
Most jönne a mama, hogy több időt töltök majd a szabadan. Most is itt ülök és gépelek, gépelek, mert mást nem tudok csinálni.
Ha írok a Rebeccás story folytatásánál ne lepődetek meg a kicsit olyan lesz, mint a hangulatom. Lehet, hogy azokat a részeket most jobban meg tudnám írni…
Írok két storyt.
Az egyik: Vitti barátnőmről szól, aki szerencsés, mert Edwardnak tetszik…
A másik: Egy lányról szól, aki új életet kezd Forksban…
És van egy story, amit két barátnőmmel írok, helyesbítek, írnék. Talán elkezdem, aztán, majd amikor lesz, netem átküldöm nekik.
Valamivel jobb a hangulatom, már. De ha elolvasom a Rebirth 7. fejezetét még jobb lesz.
Beszéltem anyuval 19:55-ig nem tudom mikor kezdtük.
Nevetett, amitől én is nevettem, hiába anyu mindig meg tud nevettetni. Szeretlek, Anyu!
Apuval holnap beszélek, mert vele ma már beszéltem.
Anyuval megbeszéltük idén végre megyünk fagyizni.(nem mintha tavaly nem ettünk volna, de idén végre valamelyik másik balatoni városkába megyünk)
Nem tudom, mit csináljak. Talán tovább írom a ,,másik” törtnetemet. Milyen rossz szó az, hogy törtéNETemet. Ezért rövidítek, törimet.
A másik ok, hogy boldogabb vagyok: elbúcsúzhattam Vitti-től. És kiírtam, hogy nem leszek. Jah és az egyik történet (nem kapcsoltam ki attól még a Mozillát) frissített. Így most tudok egy rövidkét olvasni. A Mozillát azért nem kapcsoltam ki, mert ha beledugja az ember a netet, akkor frissül (az összes többi böngésző is ezt csinálja). Ezzel jól jártam.
És lesz még mit olvasnom, mert délelőtt Vitti átküldte a New Mona első három fejezetét.
Na most megyek majd holnap is írok napló bejegyzést, de most mára ennyi elég volt.