Utazás a delfinek világába 2.fejezet

2. Felfedezőkörút

Egy és fél óra elteltével leszállt a gép. Megkönnyebbültem, hogy nem zuhantunk le, meg ilyenek. Nagyon gyönyörű volt a kilátás, és ilyen élményben most először lehetett részem. Végre legyőztem az egyik félelmemet: felültem a repülőgépre.
- Kedves utasok! – Köszönjük, hogy velünk utaztak, jó szórakozást! – mondta a pilóta egy mikrofonba.
- Csókolom! – köszöntem a pilótásnak.
- Szervusz, viszontlátásra. – mondta.
Bár igaz, hogy Évinek nem volt új repülőn utaznia, mert már kétszer utazott, de azért ő is nagyon élvezte. Még az út alatt el is szundikált egy picikét.
- Ébresztő Évike! – mondtam.
- Meg is érkeztünk?- kérdezte álmosan.
- Igen! - felelt anyu nagy mosollyal.
- Alig várom, hogy elfoglaljuk a szobánkat, és menjünk fürdeni. – mondtam.
- Először még taxit kell hívnunk, aki majd elvisz a szállodához, majd ki kell pakolnunk, le kell kicsit dőlnünk, és majd holnap fürdődhetünk annyit, hogy még sok is lesz. – mondta anyu.
- Rendben. – mondtam elszontyolodva.
Miután kipakoltunk a bőröndből, lefeküdtünk egy kicsit, mert nagyon hosszú volt az út.
- Anyu! Én nem vagyok álmos. – mondtam.
- Próbálj egy kicsit pihenni, és hátha el is alszol, mert akkor holnap fittebb leszel, és akár egész nap is fürödhetünk, nézelődhetünk. - mondta anyu.
- Igazad van, akkor megpróbálok aludni. mondtam.
- Én viszont hulla fáradt vagyok, úgyhogy légy szíves halkabban, mert aludni szeretnék. - mondta Évi.
Pár óra elteltével, ébredezni kezdett mindenki.
- Sziasztok! – köszöntünk egymásnak.
- Hány óra van? – kérdezte Évi.
- Reggel fél 9. – válaszoltam.
- Akkor jól elaludhattunk. – mondta anyu.
- Hát igen, de viszont igazad volt, mert sokkal fittebb vagyok, és így könnyebb lesz úszni is, nézelődni is, mint fáradtan. – mondtam mosolyogva.
- Én meg mondtam. - felelt büszkén anyu.
Amikor kikeltünk az ágyból, beágyaztunk, és reggelizni mentünk.
Az ennivaló nagyon jól esett, és degeszre ettem magam.
- Köszönöm szépen a reggelit! – nyilvánítottam ki hangosan.
- Egyészségedre Vikica! – felelt Évi.
Miután befejeztük a reggelit, elterveztük, hogy kicsit széjjelnézünk, és elmegyünk megnézni Korfu nevezetességeit.
Először természetesen a szigetre mentünk.
- Mekkora ez a sziget! – mondtam lélegzetelállítóan.
- Én széjjelnézek egy kicsit.
- Rendben, de mi is veled tartunk. – mondta Évi-cicus.
- Nem is akartam egyedül menni, hiszen ha összetalálkozok egy állattal, akkor nagyon megijednék. – feleltem.
Pár óra elteltével, visszamentünk a szállodába.
- A szobájukban még internet szolgáltatás is van. – közölte velünk a recepciós.
- Rendben, köszönjük szépen. – feleltem.
- Anyu! – megyek egy kicsit zenét hallgatni, de majd mehetünk nemsokára a tengerpartra is. Csak egy kicsit most szeretnék egyedül lenni. – mondtam anyunak.
- Oksa cicám, de minden rendben van? – nem akarsz beszélni róla? – kérdezte anyu aggódva.
- Minden a legnagyobb rendben, csak egy kicsit körbenézek, felfedezek ezt-azt a szállodában.
Mikor felmentem a szobába, első dolgom az volt, hogy kinéztem az erkélyre, és azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés lehetek, hogy itt vagyok, és a tengerben úszhatok. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és azt szó le nem tudja írni, inkább mutatok pár képet, hogy ti is láthassátok.




A szoba is nagyon kulturált volt. Nem volt büdös, jól voltak az ágyneműk is. És egy szobában pont három ágy van, és még így el is fértünk.
Következő napon, amikor körbenéztük a boltokat, láttunk egy nagyon szép templomot, és rengeteg szobrot, amit persze mindet elolvastuk. Eléggé tragikusa történetük, de idéznék egy pár sort, és képekkel is alátámasztanám.

„Az Achilleion meseszép. Az idegenvezető szerint persze tragikus sorsú a királyné, szomorúság hatja át a kertet, belőlem azért csak kijön, hogy az igazán tragikus sorsú az, aki ugyanúgy elveszíti gyermekeit, mint Sissy de nincs annyi pénze, hogy bánatában kastélyt építsen Korfun, hanem alkalmasint éhen hal. De ez már megint a cinizmusom, tudom. Az épület és a kertje (számomra főleg a kertje) megkapó és gyönyörű. Leírni úgy sem lehet. Mindenki, aki kíváncsi rá, nézegessen útikönyvet, fényképet, DVD-t, vagy ha teheti, menjen el és nézze meg élőben. És ha lehet, akkor ne turistabusszal, mert nem lesz ideje megállni egy percre, magába fogadni a hely szellemét.”










Ha elolvasattok, akkor ti is megtudhatjátok, hogy igazam volt a szobrok történeteivel kapcsolatban.
- Anyu! – szóltam.
- Mondtad cicám!
- Menjünk a tengerpartra. – mondtam.
- Rendben, csak még először össze kell pakolnunk, mert minden.
- Rendben, segítek.
Miután visszaértünk a szállodánkhoz, éppen a számítógép szólalt meg, és oda siettem.
- Irt nekem valaki! – kiabáltam Évinek.
- És kicsoda? – valami titkos hódoló? ;) – viccelődött Évi.
- Nem biztos, hogy nem! – feleltem neki.
- Vagyis, lehet, hogy igen, mert itt azt írja, hogy ma mikor megjöttünk, akkor nagyon szép, és csinos voltam, és, hogy most is azt vagyok. – feleltem kétségbeesetten.
- Hát akkor derítsük ki, hogy ki lehet ez a srác, aki irogta. – mondta Anyu.
- Rendben.
Megkérdeztem, hogy-hogy hívják, de ő csak azt mondta, hogy titok, de ma úgyis megtudom.
- „Kérlek, gyere le a partra 10 percen belül és akkor meg tudod, ki vagyok, és remélem jó barátságba, kerülhetünk. „– írta a srác.
- Rendben, de azt még hadd kérdezzem meg, hogy hány éves vagy? – írtam vissza.
- Én 14 éves vagyok. És már, 1 hete itt nyaralunk a családommal. És még 1 hetet maradunk. De remélem még kettőt is. (h) – írta.
Fél óra elteltével lementünk a tengerpartra, de azt a nagy baj, hogy azt sem tudtam, hogy ki az a srác, úgyhogy remélem, majd ő keres meg engem.
- Szia szépség! – köszönt a hátam mögött egy férfihang.
Megfordultam és egy nagyon jóképű srác volt az. Reméltem, hogy ő irt nekem, és tényleg ő volt az.
- Szia! – Te ki vagy? – kérdeztem meglepődve.
- Én vagyok az a srác, aki írt neked gépen.
- Te??? – kérdeztem.
- Igen én! – felelt.
- Örülök, hogy végre láthatlak! Nagyon szép vagy! – mondta.
- Köszönöm szépen a bókot.
- Ez nem bók, ez az igazság! – mondta vidáman.
- Oké. - feleltem neki egy kicsit félénken.
- Nagyon hallgatag csajszi vagy! – mondta.
- Nem vagyok az, csak most meg vagyon döbbenve.
- Pedig nem kell, nem bántalak, elhiheted.
És amikor ezt kimondta utána átölelt.
- Kérlek ne! – mondtam.
- De miért? – kérdezte.
- Nem akarom, hogy nyomulj! Állítsd le magad! - mondtam ingerülten.
- Csak azt szeretném, hogy megbízz bennem, és, hogy egyelőre csak barátok lehessünk. – válaszolt nekem kedvesen.
- Talán, de akkor ne ölelgess, mert akkor még a végén félreértem a helyzetet, és akkor az fogom hinni, hogy olyan, vagy mint a többi fiú.
- Szó sincs erről. – mondta.
- Biztos?? – kérdeztem visszahúzódva.
- Igen. – mondta szomorúan. Rendben, akkor elnézést, hogy ilyen ingerült voltam. – mondtam.
- Semmi baj.
Miután mind a ketten elnézést kértünk egymástól, utána engedtem, hogy átöleljen.
- Látod! Nem harapok – mondta viccesen.
- Igazad van! – válaszoltam neki.
- És mivel most már azt lehet mondani, hogy jó beszélő partnerek vagyunk egymásnak, azt is szeretném tudni, hogy hívnak Téged? – kérdeztem a fiútól.
- Én Kovács Tibor vagyok. – válaszolta.
- És Téged hogy hívnak? – kérdezte simogatva.
- Én Imre Viktória vagyok. – mondtam.
- Akkor, szia, Viktória – mondta
- Inkább szólíts Vikinek, mert mindenki így hív.
- Rendben Viki.
- És én hogy szólítsalak Tibor?
- Engem meg inkább Tibinek hívj! – mondta.
- Rendben Tibi! - J
Mikor mind a ketten bemutatkoztunk egymásnak, akkor Tibi felettébb különös dolgot mondott nekem:
- Cicus! – lennél a barátnőm? – van kedved randizni velem? – kérdezte.
- Tessék? –Mióta vagyok én neked cicus Tibi? – kérdeztem megdöbbent arccal.
- Hát amióta elneveztelek! – mondta
- Hát felőlem hívhatsz így, mert még senki nem hívott így, de ez nagyon meglepett, főleg a másik része a kérdésnek. – mondtam.
- Az hogy szeretném, hogy ha a barátnőm lennél, és, hogy randevúzni akarok veled? – kérdezte meglepődve.
- Igen, az a része, pontosan. – mondtam Tibinek.
- Hát figyelj Viki! – Szerintem nagyon csinos, helyes, és okos lány vagy, mért olyan meglepő, hogy randizni szeretnék? – kérdezte
- Nem, csak még egy barátom sem volt, aki ilyen kedves szavakat mondott volna, mint Te! – mondtam Tibinek.
- De amúgy a válaszom: Igen! Szeretnék randizni veled, és a barátnőd lenni. – mondtam nagy mosollyal.
- Komolyan Viki? – kérdezte meglepődve.
- Igen. – mondtam.
Majd mind a ketten átöleltük egymást.
- Tibi! Kérlek, mesélj valamit a családodról! Vannak testvéreid? – jól kijössz a szüleiddel? – kérdeztem.
- Van egy bátyám, Norbert, aki 15 éves.