Daybreak~Pirkadat 2.fejezet

2. Kérdések és válaszok

Egy hétig semmit sem lehetett tudni Cristopherről, de mára és ez utánra esős időt mondtak, napsugárzás nélkül.
Reggel felkeltem, felöltöztem, megmostam a fogam. Ránéztem az órára: fél hat. Első órám nincs, szóval kilencre megyek, ami azt is jelenti, hogy nem Noémivel. Mivel volt időm lezuhanyoztam és még a hajamat is megmostam. Megszárítottam, újból felöltöztem, de most nem az otthoni ruhámba, hanem egy kék tunikát vettem fel és egy háromnegyedes farmer nadrágot, kiegészítőnek felvettem egy nagy fekete fagolyókból álló nyakláncot és hozzá tartozó karkötőt, de a kis farkasos karkötőmet is felvettem. A hajamat mivel derékig ért, először behullámosítottam majd, másodszor befogtam lófarokba. Mivel a sminkből a természetest használtam nem húztam ki a szemem, hanem halványkék szemhéj púderrel kifestettem magam, a számat nem rúzsoztam ki. Belenéztem a tükörbe és nem akartam elhinni, hogy milyen szép vagyok, csak a fülbevaló hiányzott, mivel tesi nem volt így egy ezüst kövekkel kirakott lógó fülbevalót választottam. Most igazán jól éreztem magam a bőrömben. Fogtam a telefonomat és a fülhallgatómat és elindultam a táskám irányába, miután felvettem a táskám a fél vállamra elindultam a pulcsimért. Leraktam a táskám bedugtam a telefonba és utána bedugtam a fülembe, elindítottam a zenét, felvettem a pulcsimat utána a kabátomat é elindultam táskával a kezemben. Felvettem a cipőmet kiléptem az ajtón, becsuktam és elindultam a suliba. Sokan megbámultak és én mosolyogva mentem a buszmegállóba. Szerencsére hamar jött a busz.
Leszálltam a buszról, elsétáltam az iskola épületéhez.
Bementem az ajtón, köszöntem a portás néninek.
Elindultam a szekrényekhez, mindenki megbámult. A szekrény előtt egy isten szépségű fiú állt.
- Szia!- mondta és le nem vette rólam a szemét, mosolygott azzal az édes mosolyával.
- Szia!- mondtam, aztán gyorsan kihúztam a fülhallgatót, amibe már nem szólt a zene. - Mi van?- kérdeztem nevetve.
Nem értettem miért néz engem mindenki.
- Semmi. – mondta, majd halkan hozzá tette- csak az, hogy gyönyörű vagy. – mosolyától az összes lány holtan rogyna össze, de én nem.
- Köszi. – suttogtam a fülébe.
- Azt figyelik, hogy mi ismerjük-e egymást.
„ Rebecca, ő az én fiúm lesz, majd meglátod”- valamit fontolgatott a gondolataiban egy 6/b-s lány.
És ezt mind a ketten hallottuk, egymásra néztünk.
- Itt harc lesz?- kérdezte.
- Lehet. – mondtam sejtelmesen.
- Van valami esély arra, hogy én válasszak?
- Nem sok. Miért, te kit választanál?- hülye kérdés, mert a bevésődés szerint nem szerethet mást.
- A gondolataimból úgyis kiolvasod, de helyette inkább elmondom- kicsit habozott- téged.
Azt hittem elolvadok.
- Engem?- nem akartam elhinni pedig tudtam, de az ő szájából hallani egészen más volt.
- Délután sétáljunk egyet a közeli kiserdőben. Jó?
- Persze.
A nap hátralévő része gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam már a suli kijárata előtt várt rám és én rögtön elindultam felé. Egymás mellett mentünk, gyorsan ott voltunk. Az erdő közepébe mentünk.
- Rebecca tudod, hogy én mi vagyok?
- Igen.
- Mond ki!- utasított.
- Vámpír. – mondtam, mint a világ legtermészetesebb dolgát.
- Te, nem félsz tőlem?
- Nem. Miért kéne?
- Hát, a törékeny emberi lények szoktak tőlem félni.
- Még szerencse, hogy nem vagyok lény. – vágtam vissza.
- Nem úgy értem.
- Tudom. De most kérdezhetek én?
- Nem, még nem. Még én.
- Jó.
- Milyen teljes embernek lenni?
- Nem tudom. – mosolyogtam.
- Hogy-hogy?- nem értette.
- Elmondom, de nem mondhatod el senkinek. Rendben?
- Rendben.
- Én nem vagyok teljes ember.
- Ezt most nem értem.
- Elmagyarázom, de nem vághatsz közbe.
- Jó.
- Egy harmad ember vagyok: eszem, iszom, alszom.
- Egy harmad vérfarkas: erős és gyors vagyok, átváltozni is képes vagyok, ha akarok. Nálam is van bevésődés.
- És végül egy harmad… vámpír vagyok: képességeim is vannak: gondolatolvasás, emlékezet kitörlés, a vér illatának elrejtése, gondolataim elrejtése, a rám bocsátott fájdalom (Jane képessége) visszaverése, meg tudom ütni a vámpírokat és a vérfarkasokat úgy, hogy az fájjon. A legjobb a térutazás. Hát ennyi és megértem, ha ezek után nem akarsz velem beszélni.
- Eszméletetlen. Te vagy helyettem a legerősebb. – mondta ámulattal.
- Legerősebb?
- Igen. Választanod kell, hogy Volturi tag leszel vagy meghalsz.
- Ez a választás?- kiakadtam.
- Igen. De mi megértünk.
- De én nem leszek Volturi tag. – jelentettem ki.
- És akkor mit fogsz csinálni?
- Nem tudom.
- Mik a terveid az életben?
- Először is feleség akarok lenni és utána anya.
- De a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
- Nekem két harmadom képes teherbe esni.
- Igaz. – elhallgatott – Olyan mintha ezer éve ismernélek. Kérlek, maradj mozdulatlan.
Tudtam, hogy meg akar csókolni. Félt. Féltett engem nehogy bármi bajom legyen. És félt attól, amit, mondtam. Az járt a fejében, hogy én teherbe tudok esni, de neki nem lehetnek gyerekei.
És aztán az ő jéghideg ajkát óvatosan és lassan az enyémhez nyomta. Belélegeztem jéghideg leheletét. Aztán hirtelen vége. Nem baj. Jó volt.
- Mi az?- kérdezte az arcom láttán, amely a boldogságtól sugárzott.
- Semmi. – rá néztem, ő meg rám mosolygott. – Csak én még soha sem csókolóztam. – mondtam kicsit szégyellve.
- Én vagyok az első?
- Igen.
- Rossz volt?- kérdezte kicsit szomorkás hangon.
- Nem. Nagyon jó volt.
Közelebb húzott magához és leült. Én is leültem és átölelt. Szerettem közel lenni hozzá, mert féltem, hogy elveszítem.
- Sose hagysz el, ugye?
- Ígérem. De neked egy olyan fiú kéne…- a szájára tettem a kezem.
- Nekem TE kellesz.
- Tudom. Nekem is TE kellesz.
- Megnyugtató. – nem mintha lenne más választása.
- Már csak két hónap és elmegyek. – mondta és láttam, hogy örül, rám nézett és bocsánatkérően nézett. Én elnéztem, de amikor visszanéztem azzal az ellenállhatatlan mosolyával nézett.
- Na, jó! Megbocsátok. – szomorúan mondtam, mert ha ő elmegy, akkor én megint egyedül leszek.
- Mi a baj?
- Semmi, csak az, hogy elmész. – egy könnycsepp csordult végig az arcomon.
- Te most sírsz? Azt hittem…
- Én nem használom a képességeimet csak nagyon ritkán. És amikor tehetem, akkor csak egy lány vagyok.
- Miért, te mit fogsz csinálni?
- Elmegyek, mert felvettek egy suliba.
- Hova?
,, Forks.” – gondoltam és tudtam, hogy hallja. Meglepődött.
- Akkor velem jössz. – jelentett ki. Az arcom láttán rögtön hozzá tette. – Bemutatlak a családomnak.
- A családodnak? És mi van, ha nem fogadnak el, mert Bella is vámpír akart lenni és az is lett és azt hiszik majd, hogy én is az akarok lenni és ezért nem akarnak majd elfogadni vagy megismerni.
- Bella után szabadon. És amúgy is el kell fogadniuk, mert te velem vagy.
- De előtte szeretném megismerni a te családodat. – mondta és egy finom csókot lehelt az ajkamra.
- Az – nem bírtam kimondani és nem akartam, hogy kiolvassa a gondolataimat az ezzel az üggyel kapcsolatos dolgokat, így elzártam előle. – Az lehetetlen.
- Akkor csak az anyukádat.
- Az, lehetetlen.
- Nem értem. Miért lehetetlen az, hogy meg akarom ismerni édesanyádat?- kérdezte mintha direkt mondtam volna azt, hogy lehetetlen.
- Mert meghalt!- csattantam fel dühösen.
Felálltam és el akartam menni, de ő is felállt.
- Sajnálom. – mondta és átölelt. – Nem tudtam.
Tíz percig így álltunk. Már kezdett beesteledni.
Christopher hangja törte meg a csendet.
- Nem vagy fáradt?
- De, egy kicsit. Haza kísérsz?
- Persze.
Megfogta a kezem és lassan sétáltunk.

A másnap úgy kezdődött, hogy Christopher várt rám egy fekete Mercedes Benz-zel.
- Aszta.
- Tessék. – a kezembe nyomta a kulcsot, amin még masni is volt.
- Ez az enyém?
- Igen. – mosolygott és egy percig nem kaptam levegőt.
Aztán egy finom jéghideg csókot kaptam.
- Köszönöm.
Az Én autómmal mentünk a suliba. A suli előtt megálltam és Christopher kinyitotta nekem az ajtót.
Mindenki megbámulta az autót.
A nap többi része nagyon gyorsan és unalmasan telt. Mindenki az autóról beszélt és a ,,hónap végi buliról”. Az órák után megegyeztem Christopherrel, hogy elmegyünk a cukrászdába, de tudtam, hogy ő nem eszik.
Beültem az autóba és megvártam, míg ő is beül.
- Kérdezhetek még egy valamit?- kérdezte.
- Persze.
- Hogy hívnak?
- Ó, biztos kíváncsi vagy rá?
- Igen – mondta határozottan,
- Hát, jó. Rebecca Lillian Carlie Black.
- Rebecca? Lillian? Carlie? Black?
- Rebecca: apu egyik nővére után kaptam.
- Lillian: Rosalie második nevét megörököltem.
- Carlie: anyu nevéből, mert én is olyan nyugodt vagyok, mint Carlisle és anyu szerette volna, hogyha valamit az ő nevéből is kapok.
- Black: apu családneve
- Rosalie?
- Igen. Ő vigyázott anyura, amikor kicsi volt.
- Hogy hívják anyukád?
- Hívták. És amúgy Renesmee ’’Nessie” Carlie Cullen.
- De akkor mi rokonok vagyunk, és nem lehetünk együtt, már, mint úgy, mint egy szerelmespár.
- Hát…
- Mi az?
- Tudod, van az a bevésődés.
- Igen, de mi az?
- Azt jelenti, hogy első látásra szerelem.
- Szóval, akkor neked én vagyok a bevésődés?
- Igen.
- Szeretlek. – most először mondta ki.
- Tényleg?- nem akartam elhinni.
- Igen. – rám mosolygott.
- Én is szeretlek.
Közben megérkeztünk a cukrászda elé. Én kiszálltam, bementem, megvettem a sütit és visszaültem a kocsiba és haza mentünk. Otthon megebédeltem. És utána kimentünk a kertbe. Mivel nagy volt a kert elkezdett kergetni. Időt kértem, beszaladtam a házba és átvettem a farmerem egy kis sport sortra. Kihasználtam a jó időt Aztán kimentem és egész estig kergetőztünk. Teliholdvolt. Bevilágított mindent.
- Mutatnom kell valamit.
Átváltoztam.
- Nagyon gyönyörű vagy! Lesem tagadhatnád, mert te egy várbeli Alpha vagy.
Hófehér bundám volt, de a farkam és a fülem vöröses barna és a homlokomon volt egy ugyanilyen színű csík. fel a fejem tetejéig. Aztán visszaváltoztam és bementünk a házba. Én lefeküdtem, ő pedig mellém feküdt. Rátettem a fejem a hideg mellkasára és elaludtam.

Sziasztok!

Sorry, hogy nem írtam frisset, de nem gépezhettem. :( De most itt vagyok és megpróbálom majd legépelni azt a sok szöveget.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a tanárok nem adnának fel leckét. :P
Valaky már tudja a Daybreak folytatását.
Holnap felteszem (ha minden igaz): Daybreak: 2-3. (esetleg 4.)
Különös barátság: 1.
Szóval lesz mit olvasni.


u.i:vannak új történeteim alakulóban az egyik ,,A család szent köteléke" címet viseli.(3 fejezet kész a 4-ik fele kész)
u.u.i.: komikat kérek!!!

Rebecca - avagy egy nem hétköznapi lány élete 1. fejezet

1. A múlt és a családom
Sokszor álmodtam olyanokat amik tudtam, hogy soha nem valósulnak meg, de mégis annyira jó volt. És pp egy ilyen mégis megvalósult.
Had mutatkozzam be: Rebecca Facinelli a nevem. Ólam nem igazán hallani a nagy hollywoodi pletykákba. Én nem élek Hollywoodba, hanem egy kis országba élek a neve: Magyarország.
A családomról pár szó: anyukám: Jennie Garth, híres színésznő. Három testvérem van és mindhárom lány. A keresztszüleimről: keresztapukám. Michael Sheen, keresztanyukám: Joy Fannig. Kereszttestvéreimről: három van belőlük (míly meglepő) és mindhárom lány. És végül, de nem utolsó sorba apukám: Peter Facinelli, híres színész és persze, hogy játszik a Twilightba.
7 éves voltam amikor anyu és apu elmentek forgatni egy-egy filmet. Szeretem volna eljátszani, hogy elköltözök innen Hollywoodból, össze is pakoltam a bőröndöm és még pénzt is tettem el. Oda mentem a szakácshoz és elmondtam neki, hogy hova készülök. És én az aranyos kislány felszálltam arra a gépre amit nekem béreltek ki. Aztán nem emlékszem semmire csak, hogy itt vagyok. Egy kedves család befogadott és úgy éltem, mint egy hétköznapi ember. Beírattak egy iskolába és boldogan éltem. Egyik reggel a nevelőanyukám, azt mondta, hogy menjek egyedül haza. Hazamentem, vacsoráztam és nem aggódtam, hogy késő van, hiszen mondták, hogy későn jönnek. Lezuhanyoztam és a nappaliba levő szivacsra feküdtem és betakarództam. Elaludtam a várakozásba. Reggel a telefon csörgése vert fel.
- Jó napot! Ön Rebecca?- kérdezte egy hang a telefonba.
- Igen, én vagyok- válaszoltam.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a nevelőszülei meghaltak. Részvétem.
- Köszönöm. És viszlát!- letettem a telefont és elkezdtem zokogni.


Egy évig nem léptem ki a házból. Amiből az lett,hogy évet kellett ismételnem. Nem mosolyogtam, pedig nem is az igazi szüleim voltak. Eladtam a házat és vettem egy kisbirtokot. Egy nagy házból, egy nagy kertből és istállókból állt. A házban 50 szoba volt. A földszinten egy nagy nappali, konyha és ebédlő volt. És volt még két emelet tele szobákkal. 10 fürdőszoba és 40 hálószoba. Az első emeleten volt a keleti sarokban egy szoba. Nem volt nagy, de kényelmesen ellehetett férni benne. Berendezkedtem. Viszonylag gyorsan túltettem magam a történteken és végre tudtam mosolyogni. Telt az idő.
A suliba mindenki az új filmről beszélt.
- Rebecca, te megnézed?- kérdezte az egyik barátnőm, Noémi.
- Igen, úgy terveztem. – mondtam.
- Van kedved velem és Fannival eljönni ma este?- kérdezte és reménykedett.
- Persze. Akkor suli után?
- Rögtön. – vágta rá.
- Rendben.
Teltek az órák és közben azt lehetett hallani, hogy: ,, Robert tök cuki”. Végre kicsöngettek az utolsó óráról. Megvártam Noémit és Fannit.
- Mehetünk. – mondta boldogan Fanni.
Az én újonnan vett egyetlen autómmal. Egy Mercedes S55 AMG és egy Mercedes Angyal keveréke, ebből az autóból nem gyártanak többet ez egy Mercedes S55 Angyal vagyis egy Mercedes Rebecca.
- Aszta, Reb, te tényleg szereted a Mercedes-t. – álmodozott Noémi.
- Nem tagadhatom.
Gyorsan a Sugárnál voltunk. Az én villámgyors autómnak köszönhetően. Gyorsan a pénztárhoz mentünk. Noémi kérte a jegyeket.
- Három jegyet a Twilightra.
- Rendben. Az 5-ös teremben lesz. – mondta a pénztáros.
A filmkezdésig még volt 15 percünk.
- Menjünk a Libribe. – ajánlotta fel Noémi.
Ezzel Fanni és én is egyet értettünk. Bementünk a könyvesboltba.
- Ezt nézzétek. – kiáltott fel Fanni és a kezében egy könyvet tartott.
- Mi az?- kérdeztük egyszerre Noémivel és oda siettünk.
- Ez a Twilight!- hitetlenkedett Fanni.
- Én megveszem. – mondta Noémi.
- Én is!- vágta rá Fanni.
- Végül is. Miért ne? Én is megveszem.
Fizettünk és utána pont oda értünk a mozihoz. Ott, csak futólag amikor félrenéztem megláttam egy fiút aztán tovább mentem. Megvettük a popcornt és bementünk a terembe.
A film nagyon jó volt. A szereposztás a következő:
Edward Cullen - Robert Pattinson
Bella Swan – Kristen Stewart
Alice Cullen – Ashley Greene
Jasper Hale – Jackson Rathbone
Rosalie Hale – Nikki Reed
Emmett Cullen – Kellan Lutz
Esme Cullen – Elizabeth Reaser
Charlie Swan – Billy Burke
Jacob Black – Taylor Lautner
Billy Black – Gil Birmingham
Victoria – Rachelle Lefevre
James – Cam Gigandet
Laurent – Edi Gathegi
Mike Newton – Michael Welch
Eric Yorkie – Justin Chon
Angela Weber – Christian Serratos
Jessica Stanley – Anna Kendrick
Dr. Carlisle Cullen – Peter Facinelli
Peter Facinelli? Az nem lehet. Úr isten. És n azt suttogtam a film közben, hogy Carlisle milyen helyes.
- Tényleg helyes Carlisle. – Noémi zökkentett ki a gondolat menetből.
- Igen az. – mondtam
Azután mindenki haza ment és várta a Twilight következő részét. Én azon is gondolkoztam, hogy kimegyek Amerikába a szüleimhez.

Utazás a delfinek világába 2.fejezet

2. Felfedezőkörút

Egy és fél óra elteltével leszállt a gép. Megkönnyebbültem, hogy nem zuhantunk le, meg ilyenek. Nagyon gyönyörű volt a kilátás, és ilyen élményben most először lehetett részem. Végre legyőztem az egyik félelmemet: felültem a repülőgépre.
- Kedves utasok! – Köszönjük, hogy velünk utaztak, jó szórakozást! – mondta a pilóta egy mikrofonba.
- Csókolom! – köszöntem a pilótásnak.
- Szervusz, viszontlátásra. – mondta.
Bár igaz, hogy Évinek nem volt új repülőn utaznia, mert már kétszer utazott, de azért ő is nagyon élvezte. Még az út alatt el is szundikált egy picikét.
- Ébresztő Évike! – mondtam.
- Meg is érkeztünk?- kérdezte álmosan.
- Igen! - felelt anyu nagy mosollyal.
- Alig várom, hogy elfoglaljuk a szobánkat, és menjünk fürdeni. – mondtam.
- Először még taxit kell hívnunk, aki majd elvisz a szállodához, majd ki kell pakolnunk, le kell kicsit dőlnünk, és majd holnap fürdődhetünk annyit, hogy még sok is lesz. – mondta anyu.
- Rendben. – mondtam elszontyolodva.
Miután kipakoltunk a bőröndből, lefeküdtünk egy kicsit, mert nagyon hosszú volt az út.
- Anyu! Én nem vagyok álmos. – mondtam.
- Próbálj egy kicsit pihenni, és hátha el is alszol, mert akkor holnap fittebb leszel, és akár egész nap is fürödhetünk, nézelődhetünk. - mondta anyu.
- Igazad van, akkor megpróbálok aludni. mondtam.
- Én viszont hulla fáradt vagyok, úgyhogy légy szíves halkabban, mert aludni szeretnék. - mondta Évi.
Pár óra elteltével, ébredezni kezdett mindenki.
- Sziasztok! – köszöntünk egymásnak.
- Hány óra van? – kérdezte Évi.
- Reggel fél 9. – válaszoltam.
- Akkor jól elaludhattunk. – mondta anyu.
- Hát igen, de viszont igazad volt, mert sokkal fittebb vagyok, és így könnyebb lesz úszni is, nézelődni is, mint fáradtan. – mondtam mosolyogva.
- Én meg mondtam. - felelt büszkén anyu.
Amikor kikeltünk az ágyból, beágyaztunk, és reggelizni mentünk.
Az ennivaló nagyon jól esett, és degeszre ettem magam.
- Köszönöm szépen a reggelit! – nyilvánítottam ki hangosan.
- Egyészségedre Vikica! – felelt Évi.
Miután befejeztük a reggelit, elterveztük, hogy kicsit széjjelnézünk, és elmegyünk megnézni Korfu nevezetességeit.
Először természetesen a szigetre mentünk.
- Mekkora ez a sziget! – mondtam lélegzetelállítóan.
- Én széjjelnézek egy kicsit.
- Rendben, de mi is veled tartunk. – mondta Évi-cicus.
- Nem is akartam egyedül menni, hiszen ha összetalálkozok egy állattal, akkor nagyon megijednék. – feleltem.
Pár óra elteltével, visszamentünk a szállodába.
- A szobájukban még internet szolgáltatás is van. – közölte velünk a recepciós.
- Rendben, köszönjük szépen. – feleltem.
- Anyu! – megyek egy kicsit zenét hallgatni, de majd mehetünk nemsokára a tengerpartra is. Csak egy kicsit most szeretnék egyedül lenni. – mondtam anyunak.
- Oksa cicám, de minden rendben van? – nem akarsz beszélni róla? – kérdezte anyu aggódva.
- Minden a legnagyobb rendben, csak egy kicsit körbenézek, felfedezek ezt-azt a szállodában.
Mikor felmentem a szobába, első dolgom az volt, hogy kinéztem az erkélyre, és azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés lehetek, hogy itt vagyok, és a tengerben úszhatok. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű volt, és azt szó le nem tudja írni, inkább mutatok pár képet, hogy ti is láthassátok.




A szoba is nagyon kulturált volt. Nem volt büdös, jól voltak az ágyneműk is. És egy szobában pont három ágy van, és még így el is fértünk.
Következő napon, amikor körbenéztük a boltokat, láttunk egy nagyon szép templomot, és rengeteg szobrot, amit persze mindet elolvastuk. Eléggé tragikusa történetük, de idéznék egy pár sort, és képekkel is alátámasztanám.

„Az Achilleion meseszép. Az idegenvezető szerint persze tragikus sorsú a királyné, szomorúság hatja át a kertet, belőlem azért csak kijön, hogy az igazán tragikus sorsú az, aki ugyanúgy elveszíti gyermekeit, mint Sissy de nincs annyi pénze, hogy bánatában kastélyt építsen Korfun, hanem alkalmasint éhen hal. De ez már megint a cinizmusom, tudom. Az épület és a kertje (számomra főleg a kertje) megkapó és gyönyörű. Leírni úgy sem lehet. Mindenki, aki kíváncsi rá, nézegessen útikönyvet, fényképet, DVD-t, vagy ha teheti, menjen el és nézze meg élőben. És ha lehet, akkor ne turistabusszal, mert nem lesz ideje megállni egy percre, magába fogadni a hely szellemét.”










Ha elolvasattok, akkor ti is megtudhatjátok, hogy igazam volt a szobrok történeteivel kapcsolatban.
- Anyu! – szóltam.
- Mondtad cicám!
- Menjünk a tengerpartra. – mondtam.
- Rendben, csak még először össze kell pakolnunk, mert minden.
- Rendben, segítek.
Miután visszaértünk a szállodánkhoz, éppen a számítógép szólalt meg, és oda siettem.
- Irt nekem valaki! – kiabáltam Évinek.
- És kicsoda? – valami titkos hódoló? ;) – viccelődött Évi.
- Nem biztos, hogy nem! – feleltem neki.
- Vagyis, lehet, hogy igen, mert itt azt írja, hogy ma mikor megjöttünk, akkor nagyon szép, és csinos voltam, és, hogy most is azt vagyok. – feleltem kétségbeesetten.
- Hát akkor derítsük ki, hogy ki lehet ez a srác, aki irogta. – mondta Anyu.
- Rendben.
Megkérdeztem, hogy-hogy hívják, de ő csak azt mondta, hogy titok, de ma úgyis megtudom.
- „Kérlek, gyere le a partra 10 percen belül és akkor meg tudod, ki vagyok, és remélem jó barátságba, kerülhetünk. „– írta a srác.
- Rendben, de azt még hadd kérdezzem meg, hogy hány éves vagy? – írtam vissza.
- Én 14 éves vagyok. És már, 1 hete itt nyaralunk a családommal. És még 1 hetet maradunk. De remélem még kettőt is. (h) – írta.
Fél óra elteltével lementünk a tengerpartra, de azt a nagy baj, hogy azt sem tudtam, hogy ki az a srác, úgyhogy remélem, majd ő keres meg engem.
- Szia szépség! – köszönt a hátam mögött egy férfihang.
Megfordultam és egy nagyon jóképű srác volt az. Reméltem, hogy ő irt nekem, és tényleg ő volt az.
- Szia! – Te ki vagy? – kérdeztem meglepődve.
- Én vagyok az a srác, aki írt neked gépen.
- Te??? – kérdeztem.
- Igen én! – felelt.
- Örülök, hogy végre láthatlak! Nagyon szép vagy! – mondta.
- Köszönöm szépen a bókot.
- Ez nem bók, ez az igazság! – mondta vidáman.
- Oké. - feleltem neki egy kicsit félénken.
- Nagyon hallgatag csajszi vagy! – mondta.
- Nem vagyok az, csak most meg vagyon döbbenve.
- Pedig nem kell, nem bántalak, elhiheted.
És amikor ezt kimondta utána átölelt.
- Kérlek ne! – mondtam.
- De miért? – kérdezte.
- Nem akarom, hogy nyomulj! Állítsd le magad! - mondtam ingerülten.
- Csak azt szeretném, hogy megbízz bennem, és, hogy egyelőre csak barátok lehessünk. – válaszolt nekem kedvesen.
- Talán, de akkor ne ölelgess, mert akkor még a végén félreértem a helyzetet, és akkor az fogom hinni, hogy olyan, vagy mint a többi fiú.
- Szó sincs erről. – mondta.
- Biztos?? – kérdeztem visszahúzódva.
- Igen. – mondta szomorúan. Rendben, akkor elnézést, hogy ilyen ingerült voltam. – mondtam.
- Semmi baj.
Miután mind a ketten elnézést kértünk egymástól, utána engedtem, hogy átöleljen.
- Látod! Nem harapok – mondta viccesen.
- Igazad van! – válaszoltam neki.
- És mivel most már azt lehet mondani, hogy jó beszélő partnerek vagyunk egymásnak, azt is szeretném tudni, hogy hívnak Téged? – kérdeztem a fiútól.
- Én Kovács Tibor vagyok. – válaszolta.
- És Téged hogy hívnak? – kérdezte simogatva.
- Én Imre Viktória vagyok. – mondtam.
- Akkor, szia, Viktória – mondta
- Inkább szólíts Vikinek, mert mindenki így hív.
- Rendben Viki.
- És én hogy szólítsalak Tibor?
- Engem meg inkább Tibinek hívj! – mondta.
- Rendben Tibi! - J
Mikor mind a ketten bemutatkoztunk egymásnak, akkor Tibi felettébb különös dolgot mondott nekem:
- Cicus! – lennél a barátnőm? – van kedved randizni velem? – kérdezte.
- Tessék? –Mióta vagyok én neked cicus Tibi? – kérdeztem megdöbbent arccal.
- Hát amióta elneveztelek! – mondta
- Hát felőlem hívhatsz így, mert még senki nem hívott így, de ez nagyon meglepett, főleg a másik része a kérdésnek. – mondtam.
- Az hogy szeretném, hogy ha a barátnőm lennél, és, hogy randevúzni akarok veled? – kérdezte meglepődve.
- Igen, az a része, pontosan. – mondtam Tibinek.
- Hát figyelj Viki! – Szerintem nagyon csinos, helyes, és okos lány vagy, mért olyan meglepő, hogy randizni szeretnék? – kérdezte
- Nem, csak még egy barátom sem volt, aki ilyen kedves szavakat mondott volna, mint Te! – mondtam Tibinek.
- De amúgy a válaszom: Igen! Szeretnék randizni veled, és a barátnőd lenni. – mondtam nagy mosollyal.
- Komolyan Viki? – kérdezte meglepődve.
- Igen. – mondtam.
Majd mind a ketten átöleltük egymást.
- Tibi! Kérlek, mesélj valamit a családodról! Vannak testvéreid? – jól kijössz a szüleiddel? – kérdeztem.
- Van egy bátyám, Norbert, aki 15 éves.

Utazás a delfinek világába 1.fejezet

1. Az utazás

Sziasztok! Én Viki vagyok, 14 éves tini, aki imádja a tengert, a delfineket. Egyik nap elterveztem, hogy felfedezőkörútra indulok, hogy sokkal többet megtudjak a delfinek élőhelyéről, szaporodásáról, mint amennyit most tudok.
- Jó reggelt! – köszöntem édesanyámnak reggel 9 órakor.
- Jó reggelt kicsim! – köszönt mosolyogva.
- Mindjárt kész a reggeli. – mondta.
- Rendben, csak előtte átöltözöm, mert mégsem pizsiben szeretnék reggelizni. – mondtam vicces hangulatban.
Amikor elkezdtünk reggelizni, anyunak elmondtam az ötletemet, amin napok óta gondolkozom:
- Figyu anyu!
- Mondjad Cicám!
- Mostanában nagyon foglalkoztat egy téma, ami miatt még este is alig bírtam elaludni. – mondtam
- Miről lenne szó? – kérdezte meglepődve.
- Nagyon szeretnék elmenni Görögországba, Korfu szigetére. – mondtam.
- Tessék? – kérdezte Anyukám.
- Miért akarsz te ilyen messzire menni?
- Hát mert többet meg szeretnék tudni a delfinekről, mivel nagyon imádom őket, és szeretnék velük úszni a tengerben, többet megtudni az életmódjukról, viselkedésükről, táplálkozásukról, na meg láttam videón milyen ügyesek a különböző mutatványaikkal. Igaz, hogy azok a delfinek be vannak idomítva, de lenyűgöz a látványuk.
Anyu nagyon csodálkozott, amikor felvetettem neki ezt az ötletet, de azért pont Korfu szigete jutott eszembe, mert Görögország nincs annyira messze. Csak az a baj, hogy repülővel kell menni, és eléggé félek a magasságtól.
- Hát eléggé érdekes dolgok foglalkoztatnak téged Vikica, mert rengeteg kérdés merült most egyszerre fel bennem. – mondta anyu.
- Mondjad a kérdéseket, és hátha tudok rá válaszolni. – feleltem.
- Hát például, honnan szerzel, ill. szerzünk annyi pénzt, hogy el tudnánk utazni Görögországba?- kérdezte anyu.
- Hát… El lehetne adni a kocsinkat, mert alig megyünk vásárolni, ide-oda.
Amikor ezt a választ mondtam, akkor eléggé meglepődött anyu, mert igazam van, és ezt persze ő is tudja, csak nem gondolta volna rólam, hogy ez az utazás ilyen fontos nekem, hogy még a szép kocsinkat is eladnám.
- Hát, ha neked nincs, rá nagyobb szükséged én benne vagyok, de csak azzal a feltétellel, hogy én is, és Évi is velünk jön.
Évi az unokatesója anyunak, és az én másodunokatesóm. Nagyon szeretjük őt, és rengeteget segített, amikor nagyon nehéz és baljós időszakban voltunk.
- Akkor eladom, és akkor el tudunk majd utazni Korfu-ra. – mondtam mosolyogva.
- Rendben, de a kocsit mennyiért tudjuk majd eladni? Elég lesz a pénz? – kérdezte anyu.
- Hát szerintem olyan 2-3 millió forintot érhet a kocsi. Elégnek kell lennie az utazásra. – feleltem.
- Úgy legyen.
- Anyu! – nyugi! Minden rendben lesz. – mondtam.
- Én nem vagyok ideges. – mondta mosolyogva.
- Oké.
Eljött a várva várt nap: 2010. Április. 4.- e. J
Ma megyünk Görögországba kb. 1 hétre. Alig bírtam aludni, az éjjel, annyira vártam a mai napot, tegnap folyton számolgattam az órákat, hogy hány óra múlva indulunk végre Korfu szigetére.
- Sziasztok! – köszöntem kicsit álmosan.
- Jó reggelt! – mondta anyu.
- Mikor indulunk? – kérdeztem izgatottan.
- Előbb még reggelizni is kéne, nem gondolod? – kérdezte
- Hát… Nem bírok magammal, szóval tőlem azonnal is indulhatunk. – mondtam viccesen
- De még össze sincs pakolva, és nem mehetünk oda olyan korán, mert csak délután 2-től foglalhatjuk el a szállodánkat. – mondta anyu
Először megreggeliztünk, és utána elkezdtünk bepakolni a bőröndbe. Rengeteg cuccot viszünk, de legalább csinosakat. J
Végre 1 óra múlva indulhattunk a repülőtér felé, csak még meg kellett várnunk természetesen Évit, aki mint mindig kicsit hajlamos a késésre.
15 perc múlva kopogtattak. Évi volt az.
- Csákány! – üdvözölt.
- Szió Évi-cica! – köszöntem nagy mosollyal.
- Végre hogy itt vagy, alig vártam már, hogy gyere, már azon gondolkodtam, hogy felmegyek, és szólok, hogy siess. ;)
- Nyugi Viki-cica. Semmi pánik, itt vagyok, és indulásra kész! – jelentette ki hangos felkiáltással.
- Örülünk neki! – mondta anyu!
- Mindenkinek mindene meg van? – kérdezte anyu.
- Persze! – menjünk már! – mondtam.
- Rendben.
Taxival elindultunk a repülőtérre.
- Hű… Ezt a napot is megértem, hogy repülőre ülhetek. – mondtam anyunak, és Évinek.
- Ki megy előre? – kérdezte Évi.
- Hát az, aki kérdezi. – mondta anyu!
- Akkor megyek is. – felelte.
Utána természetesen én szerettem volna menni, hiszen elsőnek is tök rossz menni, és utolsónak is, vagyis maradt a középső hely.
Amikor mindenki beszállt a repülőbe, akkor nem sokkal később jött a pilóta, aki a repülőt fogja vezetni.
- Csókolom! – köszöntem a vezetőnek.
- Szervusz! – mondta
- Mikor érünk Görögországba? – kérdeztem izgatottan.
- Hát attól függ, hogy hova fogtok utazni. – mondta.
- Korfu szigetére.
- Akkor Butapesttől Korfu szigetére 1 óra 30 perc alatt lehet eljutni. – mondta a pilóta.
- Rendben, köszönöm szépen. mondtam.
- Nincs mit, szívesen segítek bármikor az utasoknak, ha bármilyen kérdésük van. Ez is a munkám részéhez tartozik. – felelte mosolyogva.

Utazás a delfinek világába Előszó

Előszó

Ez a történet, egy olyan lányról fog szólni, aki imádja a delfineket, és a tenger varázsát. Egyik nap eltervezi, hogy felfedezi a delfinek élőhelyét, titkát, szaporodását, és sok minden mást is. A családja természetesen elkíséri, hiszen ez az út napokig is eltarthat, és a lány eléggé fél a magasban, mivel repülővel kell menni. Egy pár nap elteltével megérkeznek egy gyönyörű, és lélegzetelállító helyre: Korfu szigetére. A lány körül szeretne nézni a szigeten, de most egyedül. A szülei addig felfedezőkörútra indulnak, de éppen a másik irányba. Amikor a lány elindul, vízcsobogást hall, és a hang felé veszi útját. A hang egy különös vízzel teli barlanghoz vezet. Itt nagyon sok kaland, barátság, misztikum, és szerelem kerül majd a történetbe.
Remélem mindenki felkészült…

Daybreak~Pirkadat 1.fejezet

1. Az új fiú

2010. május 5. Forróság volt. Soha ilyen meleg még nem volt itt, de a nap nem sütött csak délben és utána egy kicsit.

Noémihez mentem, ő már várt rám a kapuba.

(Mindig együtt megyünk)

-Szia!- mondta jókedven.

-Szia!- mondtam én is, és mosolygtam.

-Hogy vagy?- kérdezte.

-Jól. És te?

-Én is csak ne lenne ilyen meleg.

-Hát igen. Te tudod mikor volt utoljára ilyen meleg?- kérdeztem kíváncsian.

-Anyu azt mondta, hogy 18 éve lehetett utoljára ilyen meleg.- mondta és ezzel tisztáztuk ezt a kérdést.

A suli elött megállt .

-Azta!- mondta csodálkozva

-Mi az?- kérdeztem és felnéztem és akkormegláttam azt a négy, gyönyörű autót. Egy Volvo(szürke színű), egy BMW (piros színű, sport kocsi), egy Porsche (sárga színű) és egy Mercedes (fekete színű). Nekem színét tekintve is a Mercedes jött be. Imádtam a gyorsaságot és a Mercedes-t.

-Neked melyik tetszik?- kérdezte kíváncian Noémi.

-Aaa...- nem birtam válaszolni, de utána végre sikerült megtalálnom a hangomat- nekem a Mercedes tetszijk. Neked?

-Nekem az a piros BMW.

Elindultunk a suli kapuja felé, de a kapu elött Noémi megállt.

-A tanárok busza leragadt, de szó szerint és a suliba most buli van.- hadarta amilyen gyorsan csak tudta.

-Jó az nem baj.

Amikor beléptünk a zene elárasztotta a testünket.

-Sziasztok!- köszöntött minket boldogan Fanni.

-Szia!- mondta Noémi.

-Szia!- mondtam.

Nekem volt egy rossz tulajdonságom. Nem nézetm fel, ha valaki idegennel találkoztam, mert volt egy dolog amitől féltem.

-Ja és Misi bácsi rád hagyta, hogy felvedd az új fiút.

A távólból hallottam valakit aki nagyon ideges volt.

- Szerintetek úgy őszintén lesz itt valaki normális aki megcsinálja az iratokat?- kérdezte egy számomra ismeretlen női hang.

-Rosalie!- szólt rá egy férfi, a hangja nyugodt volt és mintha hallottam volna már.

-Nyugi Rose mindjrt itt lesz.- mondta egy másik nő, de a hangjában volt valami érdekes.

Elindultam a kis aula felé, de Fanni utánam szólt.

-Reb, itt a barátnőd.

-Ki?- kérdeztem.

-Jane.- mondta és az emlegetett személy egy pillanat allatt ott volt mellette.

-Szia!- üdvözöltem boldogan

Oda sietett hozzám.

-Hogy vagy?- kérdezet Jane.

-Jól. És te?

-Én is.

Miközben hozzám beszélt valahova a hátam mögé nézett. Elkezdtem keresni a kulcsot, de sehol se találtam. Amikor végre megtaláltam Noémi a másik aulból át kiltott.

-Rebecca!- rá néztem Jane-re a szeme a vörösből hirtelen feketévé vált.

Át rohantam a a másik aulába. Vekas és Kristóf összeverekedtek. Vekas orra vérzet,de állandóan felállt és rátámadt Kristófra. Közéjük futotam. Kristóf egy nagyot lendített az öklével és teljes erejével bele ütött a kezembe. Hangos reccsenés és mindenki azt kérdezgeti: ,,mi volt ez?". Vekasna adok egy zsebkendőt, Kristófot pedig a többiek vitték el. Vissza mentem az aulába a többiek miután lenyugodtak folytatták a bulizást. Ránéztem Jane-re a szemei még mindig feketék voltak.

-Jane, jól vagy? kérdeztem aggódva.

-Igen- mondta nyugodtan.

-Hol voltál?- kérdezte a hátam mögül egy női hang.

-Szívtam egy kis friss levegőt.- mondta egy fiú bársonyos hangon.

Nem tudtam megállni, hogy hátra ne forduljak. És akkor megláttam Őt. Nem akartam hinni a szememnek. Egy magas, fekete hajú fiú állt velem szembe. És reztem, hogy csak Ő lehet nekem az igazi. Én egy igazán érdekes ,,lény" vagyok: tulajdonképpen harmadolva vagyok: ember: eszem, iszom, alszok

vámpír: képességeim: gondolatolvasás, emlékezet kitörlés, a vér illatának elrejtése, gondolataim elrejtése, Jane képességének visszaverése, megtudom ütni az embereket, vámpírok, vérfarkasokat úgy, hogy az fájjon és a legjobb térutazás.

vérfarkas: gyors és erős vagyok s még egy vérfarkasos dolog a bevésődés ami miatt nem néztem fel olyankor, ha idegenekkel találkoztam és a vámpíroknak is csak egy igaz szerelmük van tehát: bevésődés+ vámpír szerelem= nincs választás.

-Te vagy az új fiú?- kérdeztem, de akkor már csak egy férfi állt a fiútól nem messze.

-Igen.- mondta a bársonyos hangján és elmosolyodott (biztos meghallotta a gondolataimat), de nagyon aranyos volt.

-Kire vársz, vártok?

-Valakire aki elintézi a papírokat.

Hoppá szóval rám.

-Akkor azt hiszem rám.- mondtam és elpirultem- akkor menjünk be.- mondtam és a jobb kezemmel elkezdtem keresni megnt a kulcsot vagyis csak akartam, mert a kezembe belenyilalt egy erős fájdalom. És ezt nem csak én vettem észre.

-Mi volt az a hatalmas reccsenés?- kérdezte és a mellette áló szőke hajú férfi aki olyan volt, mint egy modell kérdőn nézett rám.

-Hát, én azt hittem, hogy nem volt olyan hangos, de...- felemeltem a jobb csuklómat óvatosan és a msik kezemmel rá mutattam.

-Aszta- ámélkodott a fiú- nem fáj?

-Ki lehet bírni.- mondtam meggyőzően.

-Jane.

-Igen?

-Gyere.

-Jó.

,,Cullen az új fiú? Itt lesznek még bajok."- gondolta Jane.

-Cullen?

-Igen úgy hívnak.- mondta értetlenűl az új fiú.

-Héé megszegted az ígéreted.- mondta dühösen Jane.

-Bocsi csak ma kezdtem- mondtam és lenéztem.

,,Persze."- gondolta Jane.

-Tényleg. Esküszöm.- mondtam és a szívemre tettem a kezem.

-Vicces.- csúnyán néztem rá- Jó hiszek neked.

Hátra néztem és csak most vettem észre, hogy a fiú mellett álló szőka hajú férfi, hogy néz ki.

Szőke haja rendezett volt, kedvesen, de ugyanakkor értetlenül mosolygott. Egy fekete vékony pulcsi szerű ing volt rajat és farmer. Elállt a kélegzetem A fehér bőrét nem is mondtam még.

-Jól vagy?- kérdezte barátságosan.

-Igen.- csak... nem ilyennek képzeltem... hagjuk.- jelentettem ki.

A hangja olyan ismerős volt, mégsem tudtam honnan.

-Nem akarlak siettetni, de nekünk még haza is kell mennünk.- mondta.

-Forksba.- mondtam.

-Rebecca!- kiálltott rám Jane.

-Jól van na.

Aztán eszembe jutott, hogy elfelejtettem bemutatkozni. Elnézést kértem majd bemutatkoztam

-Rebecca Lillian...- de tovább nem mondtam direkt. Az új fiú kezet rázott velem, majd azt mondta:

-Örülök, hogy megismerhettelek Rebecca. Én Cristopher Cullen vagyok.- és mosolygott, olyan lélegzet elállítóan.

Utána a másiik férfi rázott kezet velem, de úgy, mint régebben a finom úri hölgyeknek szoktak.

-Dr. Carlisle Cullen vagyok, de kérlek szólíts Carlislenak.

-Rendben, Carlisle.- mondtam.- Menjünk be az irodába.

Előre engedett és bementünk az irodába: Jane, Cristopher, Carlisle, és én. Elkezdtem keresni a papírokat, de nem találtam sehol.

-Misi bácsi nem csinált balesetit, de a másik papírt nézd meg a te fiokódba.- mondta Jane.

-Megvan. Köszi Jane.- mondtam hálásan.

-Semmiség.

-Szerinted csináljak balesetit?

-Nekem is csináltál. Tényleg irogadhatok néhány dolgot az elmút két napra?

-Miért? Jah nem voltál. Persze, de én írom alá.

-Jó.

-Akkor töltsük ki az iratokat.

-Jó.- mondta egyszerre Cristopher és Carlisle.

- A tanuló neve?

-Cristopher Culle- mondta Cristopher.

-Született?

-1992. szeptember 24.

-Apja neve?

-Dr. Carlisle Cullen- mondta Carlisle.

-Született?

-Hát, akkor még nemigen jegyezték fel, de az 1640-es években. De ugye nem ezt akarod írni?

-Nem. Hanem arra gondoltam 1973. október 4. Jó?

-Igen. Persze.

-Anyja neve?

-Esme Anne Platt Evenson Cullen.- mondta Carlisle.

-Születet? 195 mrcius 21. Jó?

-Persze.

-És te mikor születtél?

-1993. július 10., de ez valós.

-Szóval 17 éves vagy.

-Igen.

-Rebecca! Múltkor még nem volt ennyi.- mondta meglepődve Jane és hirtelen k9ikapta a fiókot.

-Jah, hogy az. Történt egykét dolog azóta.- mondtam.

-Na, de ennyi minden?

-Olvass bele!

-Jó! Akkor az első, tönmegverekedési kéztörés...

-Ezt nem én írtam be.

-Sejtettem. És ezt? Nagyon-nagyon magas láz.

-Ezt sem.

-Hány fokos?- kédezte Carlisle.

-Mondhatom?- kérdezte tőlem Jane.

-Mond!- jelengtégtelenül mondtam.

-48°C- os láz.- mondta kiakadva Jane.

-Menni? 48°C-os?- kérdezte elképedve Cristopher.

Carlisle rám nézett.

,,Ez érdekes, ilyen magas láza csak a vérfarkasoknak szokott lenni."- gondolta Carlisle.

Cristopher is hallotta és hirtelen megszólalt:

-Lehet, hogy csak elromlott- miközben mondta rm nézett és bátorítóan mosolygot rám.

-Lehet.- mondta Carlisle és Cristopherre nézett.

Jane-nek is leesett, hogy mit mondott,

,,Bocsi, elfelejtettem"- miközben ezt gndolta rám mosolygott.

-Ne, Kristóf, ne csináld.- hallottam az ajtó elöttről Tina hangját.

És a következő pillanatba Kristóf betörte az ajtót és nekem támadt. A nyakamat megragadta és neki nyomott a falnak. A kezében észre vettem egy n,agy kést a következő pillanatba a kést az oldalamba szúrta, majd utána kitépte onnan.

-Ki innen!- ordítottam.- Jane, sajnálom, de te is menj ki kérlek. mondtam kicsit lágyabban, közben a sebemet fogtam.

-Ki bírom.Te is kibírod, és nem hagylak cserben.

-Nem vagyok, olyan erős nem tudom megvédeni a többieket.

-Hagy segítsek.- hirtelen mellettem termett Carlisle és óvatosan átkarolt.

-Hogy csinálod? Hogy...- eddig jutottam el és összeestem.

Carlisle felkapott és lefektetett a kanapéra.

-Jane van itt valahol elsősegély lda?- kérdezte Carlisle.

-Tessék, Rebecca táskáj, de minden cucc benne van.- mondta Jane.

-Köszönöm.

Carlisle összevart és két percen belül magamhoz tértem. A jobb csuklómat oda nyújtottam neki.

-Na nézzenek oda, csak nem azt akarod, hogy bekössem?- rám mosolygott.

-De.- visszamosolyogtam.

Bekötötte a kezemet.

-Köszönöm.

-Nincs mit ez a munkám.

,, Élem az életem"- gondoltam.

-Nem mondod?- kérdezte Cristopher.

-Tudtam.

-Mit?

-Hogy halgatózól.

-És most akkor mit csinlsz? Talán megütsz?

-Ezt nem kellett volna.- mondta Jane.

-Ugyan Jane, mi történhet?- kérdezte Carlisle.

Odamentem Cristopher elé és megpofoztam.

-Aú.-mondta- Carlisle nem azt mondtad, hogy...?

-Tényleg fájt?- kérdezte Carlisle.

-Nagyon?- kérdeztem.

-Igen mindkettőre a válasz.

-Bocsi én nem akartam erősen és sajnálom és bocsi.

-Semmi baj.

-Én még mindig nem érte, remélem egyszer elmondjátok, de nekem most menem kell.

-Szia!- köszöntem.

-Szia!- Jane köszönt el

-Szia!- Cristopher köszönt el.

-Sziasztok!

Hát az első fejezet a komikat várom.